Tolna megyei művészetért plakettet kapott az atomerőmű

A Tolna megyei művészetért plakettet 2000-ben alapította három civil szervezet – a Bárka szalon (képzőművészek), a Kézjegy klub (írók) és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (értékmentők) –, művészek és művészetpártolók jutalmazására. A plakett Mözsi-Szabó István grafikájának felhasználásával készült és évente öten kapják meg. Az elismerést idén művészetpártoló tevékenységéért, az Atomenergetikai Múzeum létrehozásáért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is átvehette a magyar kultúra napján Szekszárdon a Liszt Ferenc Zeneiskola hangversenytermében.

A méltatásból kiderült, a cég a Tolna megyei kulturális élet legjelentősebb támogatója. Egyéni alkotók és alkotóközösségek munkáját egyaránt segíti, emellett szponzorál kiadványokat, előadásokat, köztéri alkotásokat, koncerteket, kiállításokat. A turistákat vonzó látványosságok sorát a közelmúltban egy ipartörténeti unikummal gazdagította, amikor megnyílt a paksi Atomenergetikai Múzeum.