Külföldről is érdeklődnek a paksi motorversenyző iránt

Fotó: Paksi Hírnök archív
Fotó: Paksi Hírnök archív

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, 2007 után a tavaly első magyar motorosként nemzetközi bajnoki címet nyerő – Alpok Adria 125 GP – Gyutai Adrián kőkeményen készül eddigi pályafutása legnehezebb évének ígérkező 2013-as szezonjára, írja az mcsatorna.hu. A 22 éves paksi versenyző kategóriát vált – ebben a szezonban a Superbike világbajnokság Superstock 600 kategóriájában indul –, és ennek megfelelően készül az idényre: erőnléti edzések mellett heti többszöri crossmotorozással egészíti ki a tréningjeit. Több csapattól kapott ajánlatot, és jelenleg is zajlanak a tárgyalások, hogy Adrián az április közepén, Aragonban kezdődő bajnoki szezonban melyik gárdát fogja erősíteni.

– A helyzet úgy hozta, hogy váltanom kell. Az elmúlt időszakot sosem fogom elfelejteni, és azt, hogy ilyen eredményeket érhettem el, nagy részben köszönhetem előző csapatfőnökömnek, Kelemen Krisztiánnak, valamint csapattársaimnak, Győrfi Alennek, Kis Viktóriának és Nagy Győzőnek – fogalmazott Gyutai Adrián.

A paksi fiatalembernek jelenleg három ajánlata van külföldi csapatoktól – két olasz és egy osztrák –, és az elkövetkezendő hetek döntik el, hol fogja folytatni a pályafutását. Korábbi eredményeiről ide kattintva is olvashat.