Megnyerte a PIME kommunikációs díját az atomerőmű

„GYŐZTÜNK!!! Miénk a PIME Award for Communications Excellence Díj” – adja hírül a paksi atomerőmű Facebook oldalán a társaság kommunikációs csapata. Az Európai Nukleáris Társaság elismerését éppen ezért, a közösségi oldalon való megjelenésért kapták. A kitüntetés olyan kreatív és sikeres kommunikációs törekvéseket ismer el, amelyek bizonyítják a nukleáris ipar elkötelezettségét a nyílt kommunikáció mellett. A döntés a díjról Zürichben, a PIME konferencián született, ahol a paksi mellett egy belga, egy svéd és egy finn társaság mutatta be pályázati programját. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Facebook oldalát az azt kezelő Simon Zoltán ismertette egy előadás keretében, nagy sikerrel. Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató korábban azt mondta, Simon Zoltán „olyan elánnal esett neki” ennek a munkának, hogy sorra kapták a visszajelzéseket és rekordokat döntögettek a kommunikációnak ebben a szegmensében, ezért döntöttek úgy, hogy pályáznak. Azt is elárulta, hogy – akár az Oscar-díj esetében – már a jelölés, a legjobbak közé jutás is hatalmas siker. A győzelem – olvasható a közösségi portálon – az oldal követőinek, látogatóinak köszönhető.