Hírek röviden

Vár minden érdeklődőt a paks Fidelitas február 22-én 19 órakor a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán szervezett megemlékezésére a Kossuth Lajos utca 12/A. szám alatti irodahelyiségbe. Vendég lesz a 93 éves vitéz Hernádi Ferenc, egykori hadifogoly, a történelmi vitézi rend utolsó Tolna megyében élő tagja, aki személyesen mesél az elmúlt kor eseményeiről.

Dr. Csuta Tamás ajánlja a filmkedvelőknek március 11-én 18 órakor a Rettenthetetlen című amerikai történelmi drámát. Az alkotás 1995-ben készült Mel Gibson rendezésben és főszereplésével. Hossza majdnem három óra, ezért kérik az alkalomra érkezőket, hogy a beszélgetés előtt nézzék meg a filmet.

A csakfoci.hu információi szerint az MVM Paks szeretné megszerezni Kovács Gábort, az Eger védőjét, a klubok már meg is kezdték a tárgyalásokat az ügyben. A több poszton is bevethető futballista kihagyhatatlan volt ősszel az együttesből, a gárda összes bajnoki mérkőzését végigjátszotta, ezzel rekorder a mezőnyben.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola jótékonysági bált rendez március 2-án az iskola éttermében. A bál célja az iskola tehetséges fiataljainak támogatása, jutalmazása. A zenét a Tuki Trió szolgáltatja, fellép a Dunaparty Táncklub és Auth Csilla énekesnő, valamint az iskola felső tagozatos diákjainak tánccsoportja.

Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium március 1-jén 13 órától várja szóbeli felvételi elbeszélgetésre az oda jelentkezett nyolcadikos diákokat.