Megcsúszott az Olaj Pakson

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Bravúros teljesítménnyel legyőzte a Szolnoki Olaj együttesét a kosárlabda NB I. középszakaszának felsőházi mérkőzésén az ASE. Neno Ascserics csapata a rangadó egyik negyedét sem tudta megnyerni, a piros-kékek elsősorban Zo Williamsnek köszönhetően mindig le tudták rázni magukról a felzárkózókat. A Tisza-partiak múlt héten kapcsolódtak be a bajnokságba – az alapszakasz helyett ugyanis a regionális Adria Ligában szerepeltek -, és az egylet remekelt az utóbbi időben, így az ASE játékosainak nem sokan jósoltak volna győzelmet. Főként abból kiindulva, hogy Schmidt Béla személyében megbízott edzővel álltak ki a bajnoki címvédő ellen. A paksiakat azonban úgy tűnik nem zavarta az edzőváltás, és meglepetésre igen komoly győzelmet (90:74) arattak a Szolnoki Olaj ellen.