Izzasztó volt a találkozó a Kaposvár ellen

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Nehéz mérkőzés után ugyan, de 84:83-ra legyőzte az Atomerőmű SE a Kaposvárt. Az ellenfél kétszer is visszajött tíz pont közeli hátrányból és a végén is esélye volt a győzelemre, így izzasztó találkozón vannak túl a piros-kékek. A hazaiaknál Tóth Ádám ezúttal is sérülten vállalta a játékot, 23 perc alatt 10 pontig és 4 lepattanóig jutott, írja a bb1.hu. Mind a két csapat szempontjából fontos volt a győzelem, a paksi siker nyomán elléphettek a piros-kékek, a kaposvári győzelem viszont egálra hozta volna a két csapatot. Schmidt Béla, az ASE edzője úgy nyilatkozott a honlapnak, ha nem is ennyire szorosra, de hasonlóra számított a meccs előtt.  – Egyik csapat sem játszott jól, a szerencsésebb győzött. Tanulunk a hibáinkból – tette hozzá a tréner.