Hírek röviden

Lakossági fórumot tart Csajági Sándor szerdán 17 órától a Csengey Dénes Kulturális Központ nagyklubjában. A képviselő tájékoztatót tart a Fenyves és Árnyas utca közötti tömbbelső felújítási terveiről és információt kaphatnak a körzet lakói a 2013-as önkormányzati tervekről is. A fórumon részt vesz Hajdú János polgármester és Tell Edit alpolgármester is, akik beszámolnak a városi feladatokról, fejlesztésekről.

Kétgólos hátrányból felállva mentett pontot az Eger ellen az MVM Paks futballcsapata Vácon. A sereghajtó egriek alaposan meglepték a zöld-fehéreket, és bő félóra elteltével már 2:0-ra vezettek. A szünet után a csereként beküldött Pap Roland szépíteni tudott, majd a hajrában Éger László 11-esből egyenlített, írja a teol.hu. Korábban Szivics vezetőedző kiemelte, négy sérülttel nem vár csodát a csapattól, ezt alátámasztandó az eredményből látszik is: örülhet a gárda, hogy nem kapott ki.

Csütörtökön Szilvássy Ildikó Tündérszövet című verseskötetének bemutatóját tartják 17 órától a Csengey Dénes Kulturális Központ nagyklubjában. Szintén a házban ma vetítik a színházteremben 19 órától a Csempészek című filmet, majd a Paksi Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében pénteken 20 órakor a Szekszárd Jazz Orchestra ad koncertet.