Újra a Szolnoknál az előny

A címvédő Szolnoki Olaj nyerni tudott hazai pályán kedden a férfi kosárlabda NB I. elődöntőjének harmadik mérkőzésén az Atomerőmű SE ellen, így 2:1-es előnybe került az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A szolnokiak 11 ponttal 87:76-ra győzték le a piros-kékeket. – Ennyi hibát nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen jó csapat ellen. Hiába játszottunk már jól a második félidőben, az elsőnek köszönhetjük a vereséget. Nincs azonban nagy baj, jön a visszavágó – mondta Schmidt Béla vezetőedző a bb1.hu honlapnak. A negyedik mérkőzést pénteken rendezik Pakson.