Világbajnokságra készül Lengyel Norbert

Fotó: Lengyel Norbert
Fotó: Lengyel Norbert

Második helyen végzett a BodySport Kupa testépítő versenyén Lengyel Norbert. Ezzel kvalifikálta magát a világbajnokságra. W.A.B.B.A. világbajnokság idén júniusban lesz, Budapesten. A paksi vízi rendészet vezetője atletic kategóriában versenyez. A sport apró gyerekkora óta fontos szerepet játszott az életében. Először a cselgáncs mellett kötelezte el magát, de az általános iskola befejezése után az iskolaváltás megnehezítette, hogy sportegyesületben folytassa azt, más után nézett. Így talált rá a testépítésre, mondván, hogy jó konditerem minden városban van. Három éve határozta el, hogy versenyen is indult. Ebben annak volt jelentős szerepe, hogy szüksége volt valami új kihívásra, új célra. A versenyzés rengeteg élménnyel és persze sok lemondással jár. A legnehezebb, mint Lengyel Norbert mondja, a diéta. Ezt csak nagy odafigyeléssel, a biológiai hatások ismeretében szabad csak végezni, hiszen az utolsó napokban például már csak napi 30 gramm szénhidrát engedélyezett. Ugyanez igaz a vízre, annak mennyiségét is csökkenteni kell annak érdekében, hogy az izmokat jobban meg lehessen mutatni. A diéta miatt fogy az erő, energia, az edzéseket viszont nem lehet csökkenteni, sőt. Egyéb esetben hetente négy, ilyenkor hat edzést tart konditeremben, amit otthon még megfejel minden alkalommal 40-50 perces kardioedzéssel. Ez nem könnyű teher lelkileg sem, de felesége és kislányuk, akikkel Szekszárdon élnek, nagy segítséget jelent számára. A mostani versenyre 16 héten át készült, de még nem lélegezhet fel, mert hétvégén újabb megmérettetés vár rá, júniusban pedig a vb, ahol szeretne jól szerepelni. Egyszer már sikerült a vb, és egyszer az EB kvalifikáció, de akkor olyan távoli városokban rendezték, ahova nem tudott eljutni, hiszen saját maga finanszírozza a versenyeket. Most kiváló lehetőség, hogy hazai „pályán” lesz, ezért szeretne minél jobban szerepelni.