Hírek röviden

Szerdán megkezdi a két győzelemig tartó bronzcsatát az ASE a Kaposvár kosárcsapata ellen, miután a piros-kékek nem jutottak a döntőbe a Szolnoki Olaj ellen a hétvégén. Az első mérkőzés pénteken 18 órakor lesz a Gesztenyés úti sportcsarnokban.

Szurkolói ankétra hívja a drukkereket az MVM Paks május 21-én 19 órakor a Fehérvári úti stadion irodaépületének első emeletén található klubhelyiségben.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői közmeghallgatást tartanak május 22-én 16 órai kezdettel. A fórum a nemzetiségi önkormányzat Dózsa György út 2. szám alatti
klubhelyiségében lesz.

Soron következő ülését május 22-én 14 órai kezdettel tartja a paksi képviselő-testület. Szó lesz a közbiztonsági helyzetről, gyermekjóléti és településkép-védelmi kérdésekről. Emellett szerepel a napirenden az utcanevek megváltoztatása is. Zárt ülésen tárgyalnak a képviselők néhány személyi kérdésről: kitüntetésekről és álláspályázatról.

A 2011-ben megjelent Gondolatstoppos című lemezének dalait és új szerzeményeit mutatja be néhány televíziós munkatársával Gyulai István. Az újabb Pisti est május 23-án 17 órakor lesz a Városi Múzeum kőtárában.