Egy évig maradnak a régi utcanévtáblák

Májusi ülését szerdán tartotta a paksi képviselő-testület. Tárgyaltak a közbiztonság helyzetéről, elfogadták a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról készült jelentést, és felhatalmazták a polgármestert, hogy írja alá a Pusztahencsével és Németkérrel közös óvodai intézményfenntartó társulás megszüntetéséről szóló dokumentumot, tájékoztatott Wessely Gábor sajtóreferens.

Hosszas előkészítés, a Magyar Tudományos Akadémia és a lakosság véleményének kikérése után, most született döntés arról, hogy nyolc közterület neve megváltozik Pakson. Ezek a következők: Alpári Gyula helyett Wigner Jenő utca, Április 4. helyett Búzavirág utca, Rajk László helyett Móricz Zsigmond utca, Ságvári Endre helyett Móra Ferenc utca, Szabó Erzsébet helyett Tulipán utca, Takács György helyett dr. Pongrácz Sándor utca, Wiedemann Antal helyett Levendula utca és Zalka Máté helyett Sólyom Károly utca. A változás június 15-től hatályos. Az utcanév-táblák néhány hét alatt elkészülnek, de egy évig még a régieket is kinn hagyják, áthúzva. Az okmánycserék ingyenesek lesznek, az érintett ingatlantulajdonosokat minderről kiértesítik.

Zárt ülésen tárgyaltak a képviselők néhány személyi kérdésről. A Városi Múzeum igazgatói állására kiírt pályázat nyertese Váradiné Péterfi Zsuzsanna lett, kinevezése öt évre szól. Gyermekeinkért kitüntetésben két pedagógus részesül: Till Józsefné és Báthoryné Borsai Éva. Az elismerést a június 6-i pedagógusnapon vehetik majd át. A Pongrácz Sándor kitüntetést Böcz Zoltánnénak adományozzák a június 28-i Semmelweis-napon. Következő ülésüket szeptember 11-én tartják a paksi önkormányzat képviselői.