Mit nézzünk a hétvégén?

Pénteken és szombaton is moziba várják a filmek szerelmeseit: elsőként 20 órakor a Starbuck című kanadai vígjátékot, majd a Hipnotizőr cím svéd thrillert vetítik a Csengeyben.

Családi közösségi napra várja a katolikus plébánia az érdeklődőket szombaton 15 órától az ESZI sportcsarnokba. A gyerekeket játszóház, ugrálóvár, sünizene, kézműves foglalkozás várja, közben a szülők főzőversenye zajlik. 19 órakor Varga Miklós koncertje zárja a családi programot.

Negyedszer rendezi meg a Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya közösen a női sportnapot, amelyre június 9-én vasárnap várják az aktív kikapcsolódra vágyókat. A rendezvény célja, hogy a mozgást kedvelő hölgyek egy tartalmas, jó hangulatú, sportos napot tölthessenek el együtt. Az érdeklődők körülbelül 20 féle sportágban, egyéni és csapatsportokban is kipróbálhatják magukat. Lesz például ugráló kötelezés, kangoo, célba dobás, floorball, kosárlabda, kötélhúzás, speed fitness, tollaslabda, Nordic Walking és még mobiltelefon hajítás is. A programon részt vevő csapatok legjobbjai értékes jutalomban részesülnek, valamint a nap folyamán többször sorsolásra kerülnek a rajtszámok tárgyjutalmakért.