Egy lépésre a megállapodástól

Az MVM és az MVM Társaságcsoport Szakszervezeti Szövetsége csütörtöki tárgyalásán a felek álláspontja jelentősen közeledett, hamarosan létrejöhet a kölcsönös megelégedésen alapuló megállapodás – írja tárgyalások után közzétett közleményében az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Mint kifejtették, mindezt az tette lehetővé, hogy az MVM figyelembe veszi a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ajánlását, amely a nemzeti energetikai vállalatcsoport céljaival összhangban a munkahelyek és a nettó keresetek reálértékének megőrzését tűzte ki célul, így a 2013. évi bértárgyalás során mindvégig a megegyezésre törekedett.

Az MVM vezetése szem előtt tartva a felelős gazdálkodást, figyelembe véve az integrált nemzeti energetikai társaságcsoport jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint a Magyar Nemzeti Bank által prognosztizált inflációt meghaladó bértömegemelést ajánlott. Ezért az MVM a mai tárgyalási fordulóban kompromisszumos javaslatként a korábbi, a jelenlegi inflációs várakozásoknak megfelelő 2,1 százalékos ajánlat helyett már 2,6 százalékos keresetfejlesztést indítványozott – részletezi a közlemény kiegészítve azzal, hogy az ezt meghaladó infláció esetén a társaság legfeljebb 3,1 százalékos inflációkezelést garantál a keresetek tekintetében.

A közlemény kitért arra is, hogy az energetikai iparágban az MVM Csoport bér-, béren kívüli és jóléti juttatásainak színvonala kiemelkedik a versenytársak közül, különös tekintettel arra, hogy több, az iparágban működő vállalatnál évek óta nem adódott lehetőség bérfejlesztésre.

A csütörtöki bértárgyalások után a szakszervezetek Pakson ülésezett az összevont bizalmi testület, majd sajtótájékoztatót tartottak. Gál Rezső, az MVM TSZSZ és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, a LIGA alelnöke azt mondta, fontos fordulójához érkeztek a tárgyalások bár a megállapodás még nem született meg az idei a keresetnövelésről.

A szakszervezet 3,1 százalékos keresetszínvonal növekedést kér arra hivatkozva, hogy ennyi a kormány által prognosztizált inflációs mértéke. Gál Rezső azt mondta, hosszú ideje zajlanak a tárgyalások, de sajnálatos módon fél éven át nulla százalék volt a tulajdonos ajánlata.

A két fél között csütörtökön újabb tárgyalás zajlott le, amelyen 2,6 százalékot ajánlott a tulajdonos képviselője. – Örömmel tölt el, hogy 2,6 százaléknál tartunk. Ezt értéknek, pozitív gesztusnak tartjuk, fogalmazott – Berkes Sándor, a Paksi Szakszervezetek Érdekegyeztető Tanácsának soros elnöke hozzátéve, hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnek abban bízva, hogy egyezségre jutnak.