Hírek röviden

Bár Bor Barna sérülés miatt nem vehet részt a Rióban megrendezett dzsúdó világbajnokságon, Csoknyai Lászlónak, az ASE 81 kilogrammos versenyzőjének csütörtökön szoríthatunk.

Idén is megszervezi az ASE Szabadidő Szakosztálya a városi kosárlabda-bajnokságot a városban működő amatőr csapatok számára. Nevezni Sánta Istvánnál, az ASE Szabadidő Szakosztály munkatársánál lehet szeptember végéig.

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány idén is meghirdeti az Ültess fát, életfát! akcióját, amelynek keretében egy- egy fát biztosítanak azoknak a szülőknek, akik jelentkeznek a felhívásra. Azon szülők jelentkezését várják, akiknek gyermekük 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között született, és vállalják, hogy az átvett fát elültetik és gondozzák.

Áprilisban kötött szerződést egymással az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Paksi FC diákok közszolgálati munkavégzésével kapcsolatban. Már tavasszal is fogadtak önkénteseket, a diákok a lelátók takarításában segítettek. A tanulók a stadionlap, a Hajrá! újság szerkesztéséből és terjesztéséből is kiveszik majd a részüket.

Veszprémben és környékén rendezték meg Magyarország öt napos tájfutó viadalát, amelyen több mint 1700 fő állt rajthoz. A Paksi SE Tájfutó Szakosztályát 15 fő képviselte. Legeredményesebb paksi versenyzőként Sima Tamás a 18 évesek között bajnokként zárta a versenyt.