Kultúrpont – Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

könyvajánlóÉlnek közöttünk érdekes, különc emberek – „csodabogarak” -, akikről rendszeresen olvashatunk az újságban, láthatjuk őket a tévében, de akár szűkebb környezetünkben is felbukkanhatnak. Egyikük gyufaszálakból felépíti a magyar parlament épületét, másikuk léghajóval indul a Föld megkerülésére, megint mások különleges dolgokat gyűjtenek. A most bemutatásra kerülő könyv szerzője is különleges ember volt: Gerald Durrell gyermekkorától fogva arra vágyott, hogy egyszer saját állatkertje legyen, és álmát valóra is váltotta.

Az angol író és állatkert tulajdonos már gyerekként szenvedélyesen érdeklődött az állatok különleges világa iránt. Családja körében négy évet töltött Korfun, és a görög sziget élővilága, valamint az ott megismert emberek életre szóló hatást gyakoroltak az ifjú Geraldra, azaz Gerryre. Korfui élményeiről számol be ebben a kötetben, ám nehogy bárki is azt higgye, hogy száraz természettudományos okfejtéseket kell olvasnia. Noha az író – saját bevallása szerint – eredetileg a sziget természetrajzáról akart írni, mégis jobbára a családját és ottani barátaikat, ismerőseiket mutatja be élvezetes stílusban, sok humorral.

Gerry özvegy édesanyjával és három testvérével érkezett a szigetre az 1930-as években. A négy gyerek közül ő volt a legfiatalabb, de nem az egyetlen érdekes figura a családban. Legidősebb bátyja, Larry írónak készült, és már huszonhárom éves korára igazi művészi rigolyákkal rendelkezett, például mindig mindent jobban tudott, de ötletei kivitelezését szívesen hagyta inkább a többiekre. Sokszor megőrjítette Gerry állatgyűjtő szenvedélye (például a gyufásdobozában tárolt mérges skorpiók), és másik fivérük, Leslie fegyvermániája. Leslie ugyanis előszeretettel lövöldözött üres konzervdobozokra a leglehetetlenebb időpontokban, és korfui szobáját telerakta különböző pisztolyokkal, puskákkal. Mindeközben az egyetlen lány, a tinédzser Margo a pattanásait kezelgette a napsütéses görög tengerparton, és nagy rombolást vitt végbe a fiatalemberek szívében.

Szerzőnk, az ifjú Gerald számára az itt eltöltött négy év maga volt a földi paradicsom, mert szabadidejében sokat kóborolhatott a szigeten, és megfigyelhette érdekes állatvilágát. Összebarátkozott a helybéliekkel, közülük is leginkább egy természettudóssal, aki sok mindent megtanított neki az állatokról. Édesanyjuk nagy elszántsággal és talpraesetten kormányozta ezt a különleges társaságot, akikkel mindig történt valami váratlan. Olvashatunk például rendhagyó születésnapi mulatságról, valamint arról, hogyan próbálta Margót megszöktetni Gerry egyik házitanítója, illetve hogyan csődítette Larry a családi villába különc barátait. Amikor visszatértek Angliába, velük utazott többek között néhány pinty, szarka, teknős, kutya és egy tengeri sirály – talán nem is csoda, hogy a vámos az állatsereglet láttán azt írta be az útlevelükbe: egy vándorcirkusz és társulata!

Gerald a második világháború után állatgyűjtő expedíciókon járt Afrika és Amerika több országában. Ezen útjairól és állatkertjének „lakóiról” is beszámolt további könyveiben, amelyek szintén érdekes és szórakoztató olvasmányok.

A rovat együttműködő partere a Pákolitz István Városi Könyvtár. A regényt Szelpné Virág Rita ajánlja az olvasók figyelmébe.