Nemzetközi siker a nukleáris szakemberképzésben

Újabb sikeres fejezetéhez érkezett az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nemzetközi nukleáris szakemberképzési programja. A tavaly elindított együttműködés folytatásaként, újabb vietnami küldöttség vett részt magyarországi továbbképzésen, és a visszajelzések alapján egyre több külföldi ország érdeklődik a hazai program iránt. A most befejeződött kurzus résztvevői már az újabb együttműködés keretében érkeztek hazánkba, ugyanis a vietnami fél a korábbi tapasztalatok alapján, további csoportok magyarországi képzését szorgalmazta annak sikereire alapozva. Ennek eredményeként, újabb 41 szakember utazhat haza az itt szerzett tudással, hogy az ottani képzések keretében továbbadják azt.