Pakson járt az Aquila Párt elnöke

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Noha Pakson nem állít jelöltet, városunkban járt az Aquila Párt elnöke. Vargáné Pável Mártának több mint két évtizedes múltra tekint vissza a városhoz való kötődése. A Sugárbiológiai Intézet analitikusaként ’84-től nyugdíjba vonulásáig, azaz 2005-ig évente látogatott el tudományos vizsgálat keretében a paksi atomerőműbe, amelynek működését ennek köszönhetően jól ismeri. Ismeretei révén a nukleáris létesítmény bővítését is támogatja, azonban a beruházáshoz kapcsolódó hitelszerződés átláthatatlanságát következetesen elutasítja. Éppen ezt, az átláthatóságot javítaná a választásokon való indulással a hagyományosan betegápolással és nehéz sorsú gyermekek oktatásával foglalkozó, keresztény értékekre építő Aqulia Párt. A szervezet egyesületi formában 13 éve dolgozik a szegényekért, az ebből alakult párt 2012-ben állította össze programját. Alaptevékenységüknek megfelelően továbbra is a társadalom kitaszítottjait, legszegényebb rétegeit segélyeznék, megreformálnák az oktatási szerkezetet, a társadalombiztosítás rendszerét pedig amerikai minta alapján négylépcsős biztosítássá alakítanák. Az állandó parlamenti acsarkodás, a hatalom megtartásáról vagy visszaszerzéséről szóló hatalmi harcok helyett a magyar lakosság jólétét tartanák szem előtt friss szellemű, megvalósítható, logikus és józan tervekkel, mondta el Pável Márta. A TelePaks közéleti magazinjában hosszabb beszélgetést is láthatnak az Aquila Párt elnökével.