Pataki János lett az Atomerőmű Nyugdíjasklub Egyesület elnöke

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Új vezetőséget választott tisztújító közgyűlésén az Atomerőmű Nyugdíjasklub Egyesület. Az új elnök Pataki János villamosmérnök, közgazdász, aki négy éve csatlakozott a 138 tagot számláló szervezethez. Az új elnökség tagja lett Gáspár Gyuláné, aki alelnökként és egyben gazdasági vezetőként dolgozik, Kerepesi Ottó, aki szintén alelnökként a sportprogramokért felel, Mazán Lászlóné létesítményfelelős, Kovács Zoltánné a színházi programokat, Németh Sándor pedig a fürdőprogramokat intézi, az elnökség tagja még Józsa Sándorné, aki főszakácsként a klub gasztronómiai programjaiból veszi ki elsősorban a részét.

Pataki János azt mondta, hogy nagyon sok jó hagyománya, programja van az egyesületnek, ezeket folytatni szeretnék, illetve újabbakkal bővíteni. Jelenleg hetente egy klubdélután van, de többre van igény, vannak, akik kártyáznak, kanasztáznak, illetve ultiznak, másoknak a billiárd a szenvedélye, de még gyöngyfűző csoportja is van a klubnak. Negyedévenként összevont névnapot tartanak, színházba járnak, Pakson és vidéken, fürdőket látogatnak, kirándulnak, sorolta Pataki János a programok sorát. A terveik között első helyen az áll, hogy sportosabbá tegyék a társaságot. Rendeznek majd petanque-versenyt, alakul egy kerékpáros csoport, több kirándulást iktatnak be programjukba. Szeretnének az általuk használt épület mellett egy szabadtéri pihenő- és főzőhelyet is kialakítani. Pataki János aláhúzta, fontosnak tartja a a jó kapcsolatot az erőművel, amely egyrészt a létesítményt bocsátja rendelkezésükre, másrészt utazásaikat támogatja. Azt tervezik, hogy hamarosan előadást hallgatnak meg Paks 2-ről, illetve ellátogatnak az atomerőműbe.