Hírek röviden

A Paksi FC kellő számú jelentkezés esetén ingyenes szurkolói buszt indít Budapestre, a Budapest Honvéd-MVM-Paks bajnoki mérkőzésre, amelynek időpontja március 17 19 óra. Erre jelentkezni március 17-én délig lehet Wenhardt Ákosnál a 20/466-5888-as telefonszámon.

Három bronzérmet szereztek a magyarok Zágrábban a Nemzetközi Judo Szövetség új korosztályos sorozatán, az ifjúsági IJF World Tour versenyen, amelynek horvátországi állomásán harmincnégy ország csaknem nyolcszáz judósa lépett tatamira, írja a teol.hu. A magyar színeket ötvenkét fiatal képviselte, közülük az ASE sportolója, Polgár Luca ötödik helyet szerzett.

Még mindig talál egyszerű megoldást az, akinek személyi jövedelemadó-bevallása nem a munkáltatója, és nem is a NAV közreműködésével készül. Az úgynevezett csökkentett adattartalmú szja-bevallást május 20-ig nyomtatott és elektronikus formában is be lehet nyújtani a NAV-hoz. Ebben az évben ennek nyomtatott verziója mindössze hét oldal, kitöltéséhez segítséget nyújt a negyedik oldalon szereplő konkrét példa, amely a leggyakrabban kitöltött sorokra vonatkozóan megmutatja, hogy mely összeget, milyen összefüggés alapján, és melyik sorba kell beírni. A személyijövedelemadó-bevallás csökkentett adattartalmú nyomtatványa bármely NAV ügyfélszolgálaton beszerezhető, illetve letölthető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu).