A fogorvosházaspár kapta a Tisztes Polgár kitüntetést

A március 15-i városi ünnepség immár hagyományosan a Csengey Dénes Kulturális Központban ért véget, ahol idén is átadták a Tisztes Polgár kitüntetést. Az elismerést ezúttal dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla fogorvos vehette át Tell Edit alpolgármester köszöntőszavait követően. A 2012-ben Pongrácz Sándor-díjjal is elismert Berecz Katalin 1965-ben végzett a fogorvosi karon férjével, a szintén Pongrácz-díjas Hellebrand Bélával együtt. Pályájukat Szekszárdon kezdték, majd Pakson álltak munkába két újonnan induló körzet fogorvosaként. Berecz doktornő a városi rendelőintézet igazgató-helyetteseként is látott el vezetői feladatokat és meghatottan vette át férjével az elismerést. Az ünnepséget a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak ünnepi műsora zárta. - Fotó: Molnár Gyula
A március 15-i városi ünnepség immár hagyományosan a Csengey Dénes Kulturális Központban ért véget, ahol idén is átadták a Tisztes Polgár kitüntetést. Az elismerést ezúttal dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla fogorvos vehette át Tell Edit alpolgármester köszöntő szavait követően, írja a paks.hu. A 2012-ben Pongrácz Sándor-díjjal is elismert Berecz Katalin 1965-ben végzett a fogorvosi karon férjével, a szintén Pongrácz-díjas Hellebrand Bélával együtt. Pályájukat Szekszárdon kezdték, majd Pakson álltak munkába két újonnan induló körzet fogorvosaként. Berecz doktornő a városi rendelőintézet igazgató-helyetteseként is látott el vezetői feladatokat és meghatottan vette át férjével az elismerést. Az ünnepséget a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak műsora zárta, az eseményről fotógalériát is megtekinthetnek a városi honlapon. – Fotó: Molnár Gyula