Hatalmas siker: szinte mindent vittek az ASE dzsúdósai

Sorozatban negyedszer tartották Kecskeméten az országos cselgáncs bajnokságot, amire ezúttal száznegyvenöten neveztek be. Jó ideje nem volt ilyen népes a mezőny, ennek ellenére a jelentős számú induló között is tarolt az Atomerőmű SE, írja a judoinfo.hu. A klub versenyzői hat aranyérmet is begyűjtöttek, ezzel mögöttük zárt az éremtáblázaton – a KSI SE és a Honvéd-Kipex is. A piros-kék indulók között többek között a 73 kilogrammos Kiss Norbert remekelt. Ezúttal ez volt az egyik legnépesebb súlycsoport a maga tizenkilenc indulójával, a mezőnyben jó néhány erős dzsúdóssal, annak ellenére, hogy hiányzott a címvédő Ungvári Miklós. A mezőny fináléjában ipponnal nyert a paksi fiatalember, aki 2012 után másodszor lett magyar bajnok.

A 81 kilogrammban is tizenkilencen pályáztak az aranyra, köztük a tavalyi ötödik hely után bizonyítani akaró olimpikonnal, Csoknyai Lászlóval. Ez sikerült is neki, a nap során minden ellenfelét legyőzte, a döntőben a bajai Köller Milán sem tudta feltartóztatni, tudósít az eseményről a judoinfo.hu. A mezőnyben Kárpáti Gáborra is büszkék lehetünk, aki harmadik lett. A száz kilogrammosok mezőnyében az első és a második helyet is piros-kék cselgáncsozó vitte el. Aranyat szerzett Cirjenics Miklós, aki első alkalommal szerezte meg a felnőtt magyar bajnoki címet és második lett Ömböli Renátó. A nehézsúlyúak versenyében Bor Barna hozta amit kellett és a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Horváth Zsombor a hetedik lett a versenyen. A nőknél is brillíroztak a paksiak: Pupp Réka és Polgár Luca egyaránt a legjobb lett. Ezzel a klub a legeredményesebb lett, amit a sportolók egy nymburgi edzőtáborral „ünnepelnek”, ahová hétfő reggel már el is utaztak.