Innovatív eszközök az erőmű kommunikációjában

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Hirtelen ötlet alapján, mobiltelefonon elkészített kampánytervvel nyert díjat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkatársa. Simon Zoltán 2009-től erősíti az atomerőmű kommunikációs csapatát. Kollégáival éppen egy nukleáris kommunikációval foglalkozó nemzetközi konferencián vett részt Ljubjanában, amikor értesült arról, hogy egy holland nukleáris szervezet, a Nucleair Nederland pályázatot hirdetett. Kommunikációs kampányjavaslatokat vártak egy közeljövőben várható helyzetre, amikor is egy időben rendeznek egy biztonsági csúcstalálkozót a világ számos vezetőjével, köztük Barack Obamával, illetve egy nukleáris témájú konferenciát. A feladat az volt, hogy az utóbbi programra hívják fel a figyelmet. – Out of the box, azaz olyan megoldásokat vártak, amelyek a szokványos sémáktól eltérőek, kreatívak – vázolta Simon Zoltán, aki még ott a ljubjanai konferencia díszvacsoráján kezébe kapta telefonját és két ujjal „bepötyögte” az első mondatokat. Két ötletet küldött el, a nyerő egy hollywoodi ál-akciófilm, a Láncreakció beharangozója, aminek egyik szereplője Obama, de végül kiderül, hogy nem is ő az igazi „nagy durranás”, hanem a nukleáris konferencia. Zoltán azt mondja, jelezték a pályázat meghirdetői, hogy meg is valósítanák az ötletét. A végeredmény itt is látható:

Arra a kérdésre, hogy munkahelyén, a paksi atomerőműben lehet-e ilyen out of the box, azaz a hagyományokkal szakító kommunikációs eszközökkel élni, azt mondta: annak ellenére, hogy igen speciális tevékenységű, állami vállalatról van szó, alkalmaznak ilyen modern módszereket. Ilyen például a közösségi médiabeli megjelenés, azaz az atomerőmű Facebook-profilja, amely az ágazat legaktívabb profilja. Az új eszközöket a belső kommunikáció során is bevetik. Példa rá PATRIK, aki nem egy új kolléga, hanem egy új információs rendszer. Lényege, hogy az erőmű több pontján kihelyezett nagyméretű monitorokon üzeneteket jelenítenek meg. Környezet- és biztonságtudatosságot erősítő gondolatok ugyanúgy helyet kapnak itt, mint az erőműves kiadványok megjelenéséről szóló tájékoztatás vagy egyéb fontos információ. A tavaly karácsony óta működő PATRIK a közösségi tudat erősítésében is hatékony eszköz. Mindezeken túl számos apróbb-nagyobb újdonsággal lehet találkozni az erőmű kommunikációjában, eszközeiben, kezdve attól, hogy a látogatóközpontban Kalocsát bemutató mini kiállítás, majd a látogatók mozgására reagáló interaktív padlóvetítés fogadja a vendéget, megújult a kerékpáros installáció, van mobil elektroszmog- és sugárzásmérő, dolgoznak az atomerőmű weboldalának megújításán, egészen addig, hogy tavaly bevezették a vállalati biztonsági kultúra további erősítését szolgáló Ezüstkártya elnevezésű motivációs rendszert.