A Paks II. ivóvíz-szolgáltatója lenne a Mezőföldvíz

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag fogadta el a Mezőföldvíz Kft. 2013. évi beszámolóját és idei üzleti tervét a társaság 49 településből álló taggyűlése. Hajdú János polgármester köszöntőjét követően Csapó Sándor, a cég ügyvezető igazgatója tartott üzleti beszámolót, írja a paks.hu. Mint elmondta, a 2013-as esztendő igen jelentős volt a szervezet életében, hiszen a tavaly májusban benyújtott szolgáltatási engedély iránti kérelemben 124.900 fogyasztói egyenérték szerepelt. A törvény 100.000-et írt elő, az engedélyt a kft. így gond nélkül megkapta. Az idei esztendőről szólva a cégvezető úgy tájékoztatott, hogy ezt a fogyasztói egyenértékszámot kell 2016. december 31-ig 150.000 fölé vinni. Idén már kötöttek újabb szerződéseket, a belépő Dunaszentgyörgy, Tengelic, Gerjen, Nagydorog és Pusztahencse várhatóan nyáron kerülnek a szolgáltatási körbe. Velük együtt a fogyasztói egyenérték már 130.000 fölé lép és 48-ra növekszik a tagtelepülések száma a Mezőföldvíz Kft.-nél. A munka tehát tovább folytatódik, újabb települések integrálása mellett fontos feladat teljesíteni azt a stratégiai koncepciót, hogy a Mezőföldvíz legyen a Paks II. ivóvíz-szolgáltatója. A cég árbevétele 2013-ban körülbelül kétmilliárd forint volt, 2014-re 2,5-3 milliárdot terveznek.