Új utat nyit színházi kínálatának palettáján a Csengey

A Csengey Dénes Kulturális Központ 2014-ben új utat nyit színházi kínálatának palettáján. Ezért, – eltérve az eddig megszokottól – a tavaszi színházi bérlet kereteiben határon túli magyar színházak repertoárjából szervez előadássorozatot. – Intézményünk a Tavaszi színházi bérletet több mint 10 évig kínálta a paksi és Paks környéki közönségnek nagy sikerrel. Reméljük, hogy a közönségünk díjazni fogja, hogy egy év kihagyás után most különleges kínálattal jelentkezünk – fogalmazott Hefner Erika, a kulturális központ vezetője. Az intézmény idén tavasszal Határtalan Tavaszi Bérlet néven a határon túli magyar színházak kínálatából három előadásból álló sorozatot szervez, hogy ízelítőt adjanak a határon túli magyar színjátszásból, megismertessék az ottani tehetséges színészeket, rendezőket.

Több színházzal felvette a kapcsolatot a Csengey, többen lelkesen élnének a lehetőséggel, ugyanakkor távolabbi vidékek színházainak előadásait a magas szállítási költségek miatt szinte lehetetlennek tűnik színpadra vinni városunkban. A helyi szervezők tájékozódtak mozgatható műsorkínálatokról, a befogadó színházterem és a helyi rendezés technikai összehangolhatóságáról: végül meghívták a Kassai Thália Színházat Szlovákiából, a Csiki Gergely Állami Magyar Színházat Temesvárról Romániából és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát Szerbiából az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogató hozzájárulásának köszönhetően. A színházak játékrendjéhez igazodva két előadást május-júniusban, egyet szeptemberben tűznek műsorra.