Meggyőző játékkal nyert az ASE

Foglalt volt a hétvégén a Lauber Dezső Sportcsarnok, ezért a Pécsi VSK kérésére hétfőre tették át a szombatra kiírt ASE elleni kosárlabda-mérkőzést. Repülőrajtot vett az Atomerőmű az első negyedben: a hetedik percben a paksi csapatkapitány Körtélyesi már 10 pontnál járt, csapata pedig 16-nál, míg a vendéglátók neve mellett 2(!) pont árválkodott az eredményjelzőn. A tizedik percre 19 pontra hízott a piros-kék előny.

A második felvonásban összekapta magát a PVSK, és megkezdte faragni hátrányát, de még így is 15 pontos ASE előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyedben is lendületesen kezdett a Paks, 4 perc játék után Eilingsfeld duplájával 21 pontra nőtt a két csapat közt a különbség. Szívósan küzdött a hazai gárda, és 8-0-s rohammal csökkentette hátrányát. Jól kontrollálta azonban a játékot az ASE, és Robinson közeli találatával ismét 21 pontra növelte előnyét.

Az utolsó játékrészben sem változott a játék képe, a 35. percben Medve zsákolása után 27 ponttal vezetett az ASE. Az utolsó percekben már a fiatalokat játszatta Braniszlav Dzunics, akik meghálálták a bizalmat. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc következő mérkőzésére szerdán – 14-én –, a Gesztenyés úti csarnokban kerül sor. Az állás: ASE – PVSK 2-0.

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Atomerőmű SE 56-80 (4-23, 19-15, 14-18, 19-24)
Lauber Dezső Sportcsarnok. V: Papp P., Frányó P., Boros T. (Görgényi)

Pécs: Nelson 4, Biró 6/6, Csabay 2, BUDIMIR 19/6, SARLIJA 11 Csere: Délity 5/3, Halász 9/3, Nagy K., Bödör -, Somogyfoki -.
ASE: VAUGHN 13/6, Medve 3, KÖRTÉLYESI 11, SZABÓ ZS. 11/3, Jones 11. Csere: Markovics 3, Kovács Á. 8/3, Eilingsfeld 6, Robinson 6, Kerpel-Fronius 6/6, Illés 2, Baki -.
Kipontozódott: Nagy K. (36. perc) ill. Eilingsfeld (40.perc)