Az idei tanév második diáknapját tartották az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumban. A rendezvény a Csengey Dénes Kulturális Központ Kultúrkapocs elnevezésű európai uniós pályázati programjának keretében valósulhatott meg. A nap a diákigazgató megválasztásával kezdődött, az iskola kulcsát Molnár Ferenc vehette át. A folytatásban számos érdekes programban vehettek részt a diákok, többek között a fogyasztóvédelem „laboratóriumi nyílt napján”. Az eseményől képgalériát is megtekinthetnek a paks.hu honlapon.  - Fotó: Molnár Gyula
Az idei tanév második diáknapját tartották az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumban. A rendezvény a Csengey Dénes Kulturális Központ Kultúrkapocs elnevezésű európai uniós pályázati programjának keretében valósulhatott meg. A nap a diákigazgató megválasztásával kezdődött, az iskola kulcsát Molnár Ferenc vehette át. A folytatásban számos érdekes programban vehettek részt a diákok, többek között a fogyasztóvédelem „laboratóriumi nyílt napján”. Az eseményől képgalériát is megtekinthetnek a paks.hu honlapon. – Fotó: Molnár Gyula