Kettő-nullás vereség a Puskás Ferenc Stadionban

MTI Fotó: Bruzák Noémi
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az első perctől a Ferencváros irányított az FTC–MVM Paks meccsen a labdarúgó NB I. utolsó fordulójában, de az első félidőben a játékából hiányzott az átütő erő, illetve a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak a hazai futballisták, írta meg a Magyar Távirati Iroda. A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a vendégkapura és Bönig találatával sikerült is vezetést szerezniük a zöld-fehéreknek. A hátralévő időben többször növelhette volna előnyét a Ferencváros, amely végül Leonardo értékesített büntetőjével a hajrában végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Ezen a meccsen lépett pályára utoljára profi labdarúgóként Éger László, a vendégek visszavonuló kilencszeres válogatott védője, aki a 80. percben, lecserélésekor – a húszezer szurkoló tapsvihara közben – elsírta magát. A futballista 416 mérkőzésen szerepelt a magyar élvonalban. A paksiak közül Simon Attila is ünnepelhetett, mert bár ezúttal nem volt eredményes, 18 találatával gólkirály lett holtversenyben a székesfehérvári Nikolics Nemanjával, aki az ezzel egy időben zajlott találkozón betalált és utolérte őt az élen, áll az MTI hírében.

Az MVM-Paks ezzel a 11. helyen zárta a bajnokságot, a Ferencváros pedig megszerezte a harmadik helyet.