Telt ház volt a kis téren

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Ugyan június 24-re esett az idei napéjegyenlőség, a tüzek ugyanúgy lobogtak a Sárgödör téri Szent Iván-éji Mámoron június utolsó szombatján. Zsúfolásig megtelt a kis tér a Fabro Pincészet rendezvényén, amely már harmadszorra vonzott széles közönséget a Kávé-, bor- és pálinkafesztivállal házasítva. A helyi és környékbeli borászatok, pálinkaházak már délután kitelepültek, csak úgy mint a helyi termelők, akik jóvoltából finom falatokat is kóstolgathattak az érkezők a nedűk mellé.

Mire a Fészer Band zenekar a húrok közé csapott, betöltötték a teret a látogatók. A gasztoterasz attrakciói mellett idén egy élő nagy koncerttel, a Kistehén fellépésvel lepték meg a közönséget a szervezők. Ezután jött az igazi mágia, tűzforgatók és tűzugrás zárta a későig tartó programot.