Sporthírek röviden

A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a paksi Heffler Norbertet. A klub tájékoztatása szerint a 24 éves középpályás két évre szóló megállapodást kötött a pécsiekkel. Heffler a PMFC-vel tart a holnap kezdődő edzőtáborba is. – Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy a PMFC-MATIAS érdeklődik irántam. A személyes megkeresés után nem volt kérdés, hogy a Pécset választom. Új csapatom az előző idényben remekül szerepelt a bajnokságban, ezért a jövőt illetően is optimista vagyok. Szerintem egy abszolút ütőképes csapat formálódik Pécsen. Remélem, a most induló pontvadászatban is olyan szép támadófocit fogunk játszani, amilyet az előző szezonban produkáltak a fiúk. Nagyon várom már, milyen lesz együtt játszani velük – nyilatkozta a pmfc.hu-nak Heffler Norbert.

A paksi Rodney McGruder is részt vehet az NBA Nyári Ligájában. A hátvéd a Golden State Warriors-tól kapott meghívót, írja a klub honlapja. McGruder megtartására mindemellett szándéknyilatkozatot tett az Atomerőmű SE, a szakvezetés elégedett volt a hátvéd idei szezonban, különösképp a döntőben nyújtott teljesítményével. Innentől már csak rajta múlik a megegyezés, de érthető okokból legkorábban csak a Nyári Liga után lehet tárgyalni vele.