New Yorkban a paksi balerina

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

Minden bizonnyal a Díjaztuk őket rovat eddigi legfiatalabb interjúalanyát kerestem fel Kovácsevics Hanna személyében még azelőtt, hogy a mindössze 14 éves paksi kislány elindult volna New York-i meghallgatására. Az ifjú balerinát már a készülődés lázas izgalmában, az utolsó gyakorlások során értem utol a Pro Artis balett-termében. Ahogy a tükör előtt, sokadszor próbálta el spicc-cipőben a gyakorlatokat, azon gondolkodtam, mennyire lehet kellemetlen a kikeményített orrú lábbeliben órákat edzeni. Hannát azonban, ha érez is, nem tántorítja el a fájdalom – fiatal kora ellenére roppant céltudatos, a megmérettetés és a tét súlya sem rettenti el. Mint elmondta, félelem nélkül, magabiztosan vág neki a New York-i Balett Akadémia felvételijének. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egykori díjazottjának portfólióját édesanyja, Huszák Mónika küldte ki az Egyesült Államokban meghirdetett pályázatra, amire az időeltolódást leszámítva azonnal érkezett is a válasz: várják a paksi tinédzsert próbakurzusra. Itt a baletten kívül más táncműfajokkal, például latin táncokkal is megismerkedhet Hanna, majd a kurzus végén döntenek arról, hogy további, egyéves ösztöndíj keretében folytathatja-e tanulmányait New Yorkban.

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

Mint Hanna édesanyja elárulta, a paksi kislány az első Magyarországról, aki New Yorkban bejutott a felvételi meghallgatásra. A világ egyik legnevesebb táncakadémiáján minden évben többszörös a túljelentkezés, de a legjobb európai és orosz mesterek keze alatt csak a legtehetségesebb diákok pallérozódhatnak. Hanna hároméves korában kezdett balettozni, a Pro Artis Művészeti Iskolában ismerkedett az alapokkal, tíz éves kora óta pedig már a Táncművészeti Főiskola tanulója, ahová már három éve jár. Láthatta már színpadon a közönség a Diótörőben az Operaházban, de szerepet kapott az Erkel Színházban a János vitézben is. Tehetsége korán megmutatkozott, de mint egykori tanára, Szarka Gitta fogalmaz, Hanna sikerének igazi kulcsa kitartó szorgalma, céltudatossága, nagy akaratereje lehet. Mint Hanna elmesélte, valódi célja, az hogy prímabalerina lehessen, Magyarországon kevés eséllyel valósulhat meg.

Itthon nem favorizálják a magas balerinákat, nem találnak melléjük párt a színpadon, Amerikában és Párizsban viszont kiváltképp előny a sudár termet. Jelenleg is tart a próbakurzus, Hannának minden nap fél tíztől este nyolcig órái vannak, vasárnap van szabadnapja, amikor édesanyjával találkozhat. Amint Huszák Mónika elmesélte, lánya jól bírja a gyűrődést, ugyan a sok spicc órától megsérült a sarka, kitartóan edz és mindketten büszkék, hogy Hanna egyedüli magyarként képviselheti az országot. Ha a New York-i meghallgatás nem sikerülne, Hanna nem adja fel, minden évben tovább próbálkozik, addig pedig gyarapítja tudását Budapesten édesanyja támogatása mellett, aki karrierje egyengetésében is segíti.