Negyedszázada virágzó az együttműködés

Fotó: Michael Franken
Légi fotó Reichertshofenről. Forrás: Michael Franken

Immár 25 éve testvérváros Paks és Reichertshofen, ebből az alkalomból tesz látogatást a hónap végén paksi küldöttség Németországban, ahol a városi delegáció része lesz a Roger Schilling zenekar is. Az ünnepi megemlékezés mellett a testvérvárosi szerződést is meghosszabbítják a résztvevők a Paarfesten. A Paksi Hírnök a város testvértelepüléseit bemutató korábbi cikksorozatában Anton Westnert kérte meg, hogy elevenítse fel a negyedszázados barátság kezdeti lépéseit, aki 1990-től 2008-ig a németországi Reichertshofen polgármestereként egyengette a két település közötti kapcsolatot. Reichertshofenbe és környékére 1946-ban számos németajkú kitelepített került Dunakömlődről. A kint élő Paul Stenger, azaz Pali bácsi állt az élére annak a törekvésnek, amelynek nyomán a kitelepítettek újra kapcsolatba léphettek a szülőföldjükkel. A települések lakói között gyümölcsöző kapcsolat kezdődött, a kölcsönösségre épülő barátságot pedig első alkalommal 1990-ben az akkori városvezetés is értékelte. Hans Hammerl német polgármester, aki ’89-ben a testvérvárosi szerződés megkötésében is szerepet játszott, Paks Városért emlékérmet kapott. Majd ’93-ban Stenger Pál Pro Urbe kitüntetést, 2001-ben Paks Város Díszpolgári kitüntető címet kapott. Anton Westner 2004-ben Pro Urbe elismerésben részesült, 2008-ban Herczeg József tanácsnok, a testvérvárosi együttműködést megalapozó munkája elismeréseként vehetett át kitüntetést, mégpedig Reichertshofenben. Az elmúlt 24 év folyamán Paks és Reichertshofen kapcsolata egyre szélesebbé vált, a két város polgárai között rendszeressé váltak a találkozók.

– A társulás azért annyira fontos nekem, mert megértést és barátságot indíthat el két ország között. És ez nem csak a városok és önkormányzatok, hanem a civil társaságok és az állampolgárok között válhat igazán élővé. Mivel az ifjúság a jövőnk, azt kívánom, hogy a diákcsere-program mindig is eleven maradjon Reichertshofen és Paks között – fogalmazott Anton Westner. A mai napig virágzó az együttműködés a települések zenekarai, énekkarai, a kertbarátok, a sportolók és az egyház képviselői között is, de ami példaértékű, az a két város pedagógusai közötti partnerség, a diákok csereüdültetése, hangsúlyozta a nyugállományba vonult városvezető. Michael Franken, Reichertshofen polgármestere elődjéhez hasonló lelkesedéssel folytatja a munkát, a két település kapcsolatának negyedszázados évfordulóján házigazdaként várja a magyarokat a jubileum megünneplésére. A két város közötti kapcsolatról azt vallja, vibráló, olyan partnerség ez, ami nem csak papíron létezik.