Sporthírek röviden

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Jgxu4suIH90?rel=0]

Huszonkettedik születésnapját ünnepli ma a magyar dzsúdósport történetének eddigi legjelentősebb sikere: 1992. július 28-án szerezte meg Magyarország első dzsúdós olimpiai aranyérmét Kovács Antal.

Augusztus utolsó hetében az oroszországi Cseljabinszkban rendezik meg az idei felnőtt dzsúdó világbajnokságot, az esztendő legfontosabb viadalát, amely egyben az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb állomása is lesz, írja a judoinfo.hu. A magyar színeket tizennégy dzsúdós képviseli, köztük három paksi versenyző: 81 kg-ban Csoknyai László, 100 kg-ban Cirjenics Miklós, +100 kg-ban pedig Bor Barna az ASE színeiben.

A Velencei-tavon, a sukorói versenypályán rendezték meg a kajak-kenus utánpótlás országos bajnokságát nemrégiben. A gyermektől a serdülő korosztályig sok száz gyerek állt rajthoz, a paksi versenyzők négy arany mellett öt ezüstöt és egy bronzot is szereztek, írja az ase.hu. A paksi fiatalok közül a két aranyat és egy ezüstöt nyerő Cseh Olivér, az egy arannyal és négy ezüsttel záró Pupp Noémi és a szintén bajnoki címet szerző Hodován Dávid örülhetett a legjobban, de a harmadik helyen finiselő Somkert Máté, Klenk Botond, Ledneczki Tamás összeállítású váltó is elégedett lehet. Most hétvégén az ifjúsági és az U23-as versenyzők országos bajnoksága következik.

Sikeresen szerepelt július derekán az ASE Sakkszakosztály U18-as csapata az Európa-bajnokságon: az induló 10-10 egylet közül a fiúk a 4., a lányok a 7. helyen zárták a versenyt. A csapatok edzője, vezetője Szabó Krisztián, az Atomerőmű SE fiatal nagymestere volt.

Újabb három meccsen van túl a magyar férfi felnőtt kosárlabda válogatott, a paksiaktól behívott Eilingsfeld János és Tóth Ádám is pályára került mindhárom találkozón. A hétvégén a négy nemzet tornáján vett részt a válogatott, ahol a házigazda Ausztria mellett Bulgária és Portugália volt a mieink ellenfele. A tornát két győzelemmel zárta a csapat, a két paksi válogatott magasember egyaránt 14 pontot szerzett. A következő állomás Podgorica, ahol a hétvégén Svájc és a házigazda Montenegró lesz a magyar csapat ellenfele.

Az OTP Bank Liga első fordulója után több újság és internetes sportoldal is elkészíti saját válogatottját. A Nemzeti Sport csapatába két játékos került be az MVM-Pakstól, Heffler Tibor és Kecskés Tamás. Mindketten ötös osztályzatot kaptak, ami a lista szerint a következőt jelenti: a magyar futball szintjén az átlagosnál sokkal jobb teljestmény, góllal, gólpasszokkal. A csakfoci.hu csapatában már három paksi szerepel Molnár Péterrel kiegészülve, aki legutóbb a győriek átlövéseit rendre hatástalanította. Éger László egyébként a Győr elleni mérkőzésen búcsúzott el egykori csapatkapitányként a profi pályafutását lezárva. A szurkolók és csapata is megajándékozta ez alkalomból.

Ingyenes szurkolói buszt indít a Paksi FC a Nyíregyáza-MVM-Paks bajnoki mérkőzésre augusztus 2-án szombaton. Jelentkezni péntek 12 óráig lehet Wenhardt Ákosnál a 20/466-58-88-as telefonszámon, vagy a Paksi FC titkárságán a 75/510-618-as telefonszámon munkaidőben. Indulás 11 órakor lesz a Fehérvári úti stadion elől.