Hangversenyt adtak az atomerőműben

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Rögtönzött hangversenyt adott a paksi atomerőmű ebédlőjében a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusa. A diákok Szálkán, a 3K, azaz Kultúra, Környezetvédelem, Kommunikáció táborban vendégeskednek az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. jóvoltából. A koncerttel ezt a lehetőséget köszönték meg. A Szálkán a Művészetért Alapítvány azért hívta életre a programot, hogy a jövő energiájáról beszéljenek a jövő generációjának kötetlen formában, akár tábortűz mellett.

A szálkai tábor – amely egy pályázat eredményeként idén megújul – huszonkét éve fogad fiatalokat, egy ideje a hazai nukleáris létesítmények környezetében fekvő települések diákjai táborozhatnak itt. A kuratórium elnöke, Decsi-Kiss János tájékoztatása szerint idén tematikus táborokat rendeznek, először a megyei rajzverseny, majd a Csizmazia Alapítvány országos versmondó versenyének díjazottjai tölthettek feledhetetlen napokat Szálkán, a nyár hátralévő heteiben pécsi fogyatékkal élő sportolókat, majd a szekszárdi Ifjú Szív nemzetiségi tánccsoport tagjait és a gyulafehérvári gimnázium diákjait fogadják. Ezen a héten a Szatmárnémeti Református Gimnáziumból a gyermekkórus 24 tagja táborozik Szálkán. A program kihagyhatatlan része az atomerőmű és a szomszédságában lévő Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. látogatóközpontjainak megtekintése. Csizmazia Ferencné, a tábor vezetője kiemelte, hogy még számára is sokat jelent a közvetlen találkozás, az atomenergiával kapcsolatban pedig kifejezetten fontosnak tartja, hogy a gyerekek számára ilyen személyes élményekkel egészítsék ki a tankönyvekből szerzett tudást. Az egyik diák, Képíró Dorottya azt mondta, nagy izgalommal készültek a látogatásra, amely során nagyon kellemes benyomásokra tettek szert, mert rendkívül kedvesen, nyitottan fogadták őket. Az egész táborról és kórusukról is lelkesen mesélt, azt mondta, nagyon sok élménnyel gazdagabban térnek haza.