Dunakömlődön örültek a Vöröskereszt adományának

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Dunakömlődön állt meg a Vöröskereszt csapata szerdán, hogy egy hordozható cserépkályhát adományozzon egy családnak. Országszerte húsz ilyet osztanak ki rászorulók számára. Csíkos Éva egyedülállóként neveli gyermekét szerény anyagi körülmények között, így különösen nagy örömmel fogadta a szervezet segítségét a téli fűtésszezon átvészelésében. Mint mondta, eddig is fával tüzeltek, de a régi cserépkályha már nagyon elhasználódott, éppen megérett a cserére, így nagyon örülnek a nem várt segítségnek. A fűtőberendezést Török István építette, a kályhát és behelyezését pedig a MAT Kerámia Kft. biztosította, amely idén tizenharmadik alkalommal szervezte meg júliusban a Magyarszombatfai Nemzetközi Fazekas Napokat. A népszerű program ezúttal egy jótékonysági kályhaépítő versennyel is kiegészült, az itt készült húsz mobilkályhát juttatják el minden megyében egy-egy rászoruló családhoz a Magyar Vöröskereszt segítségével.

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

Apagyi Zsolt, a MAT Kerámia Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az adományozott cserépkályha egy 20-25 négyzetméteres helyiség kifűtésére alkalmas és több órán keresztül megőrzi a meleget. Hozzátette, hogy a jövőben is folytatni szeretnék a cserépkályha-adományozási akciójukat. Gulyás Katalin, a Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója elmondta, az ilyen nehéz sorsú családok téli fűtésének támogatására a Magyar Vöröskereszt elindította 1359-es adományvonalát is. Egy hívás vagy SMS 250 forintos díjából egy család félnapi fűtését tudják az adományozók támogatni. A dunakömlődi családnak a Barta Ép-Ker Kft. két mázsa tűzifát is felajánlott, amelyet a helyszínre is szállított.