Feil József képviselheti Csámpát a részönkormányzatban

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Az önkormányzati választások napján hatályba lépett az új önkormányzati törvény, amely a korábbiaktól eltérően megváltoztatta a településrészi önkormányzatok összetételét azzal, hogy visszautal a bizottságok szervezetére vonatkozó szabályozással. A módosítás értelmében Paks képviselő-testülete települési képviselőkből és más választópolgárokból két településrészi önkormányzatot hozhat létre, egyet a dunakömlődi városrészen, valamint egyet Biritó, Csámpa, Cseresznyés, Gyapa és Hegyespuszta településrészeken. A településrészi önkormányzati testület létszáma öt tagnál kevesebb és kilenc tagnál több nem lehet. A településrészi önkormányzat vezetője a korábbi ügyvivő Spiesz József, a képviselő a helyhatósági választásokat október 12-én nagy fölénnyel nyerte a nyolcas számú választókörzetben. A képviselőválasztás első összejövetelét hétfőn rendezték Csámpán. A titkos voksolás előtt egyedüliként a korábbi vezető Feil József kapott ajánlást a polgároktól, végül 33 szavazatot adtak le a jelöltre, így ő lehet a csámpai településrész képviselője a következő öt évben.