A tíz évvel ezelőtti népszavazásra is emlékeztek a Gastroblues lemezbemutatón

Elkészült a Gastroblues történetének hatvanötödik lemeze. Az idei fesztivált megörökítő dvd-t szombaton a Dunakömlődi Faluházban mutatták be. A rendezvény, ahogy mindig, jótékonysági célt szolgált, s ahogyan az elmúlt tíz esztendőben, úgy most is tisztelgett a külhonban élő magyarok előtt annak emlékére, hogy 2004. december 5-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem járt eredménnyel. Gárdai György erről megemlékezve köszöntötte a bemutatóra összesereglett résztvevőket, támogatókat, Paks és testvérvárosainak képviselőit. Többen közülük méltatták is a több mint két évtizedes múltú fesztivált. Szabó Vilmos Béla evangélikus esperes például arról beszélt, hogy a Gastrobluesnak a zenén túl üzenete, belső tartalma van. – Van benne lélek – fogalmazott. Minden bizonnyal ez érinthette meg Légli Ottó borászt is, mert kitért arra, hogy rengeteg a felkérésük, de nagyon kevésre mondanak igent. Július eleje, a paksi fesztivál időpontja azonban biztos pont a naptárban. Jenei Károly viski lelkész az Ukrajnában dúló, az ott élő magyarok sorsán is nyomot hagyó háborúról beszélt. Pallya Gábor, Galánta főjegyzője pedig arra tért ki, hogy, ha az ország nem is, a paksiak tíz évvel ezelőtt bizonyították, hogy magyarok. Másfél hónapja, az önkormányzati választásokon pedig azt, hogy igaz emberek. Süli János Paks akkor megválasztott polgármestere megelőzve a kérését, miszerint szeretnék, ha a város új vezetése is támogatná a fesztivált, arról beszélt, hogy a képviselő-testület elfogadta azt a már korábban előkészített előterjesztést, ami három évre biztosít támogatást, így kiszámíthatóságot a rendezvénynek.

Dr. Kelemen András kézdivásárhelyi tanácsos nemcsak ebbéli minőségében, hanem a Kézdivásáhelyi Hobbi Videó képviseletében emelkedett szólásra: elmondta, hogy már másodízben rögzítették bérmentesen a paksi fesztivál koncertjeit. Az ebből készült lemezről Gárdai Ádám mondta el, hogy minden helyszínről és szinte minden előadótól válogattak a korongra.