Játszóházat és teadélutánt szervez a Waldorf-csoport

Elindult Pakson az Aranyhal Waldorf Óvoda kezdeményezés, amelynek keretében harmadik alkalommal szerveznek játszóházat az érdeklődőknek. A december 12-i foglalkozáson bábjátékkal és gyapjúangyal készítéssel várják a piciket és szüleiket, akik egyúttal a kezdeményezés hátterével, céljaival is megismerkedhetnek. Egy paksi waldorf óvoda megalapításán kisebb szülői közösség kezdett el munkálkodni nemrégiben, akik annak érdekében, hogy feltérképezzék az igényeket, rendszeresen tartanak különböző foglalkozásokat és előadásokat, ahol többek között a szekszárdi waldorfos intézmény szülői közössége osztja meg tapasztalatait az alternatív oktatással kapcsolatban. Az Aranyhal névre keresztelt paksi csoport rendszeresen tart gyermekfoglalkozásokat waldorf óvónő közreműködésével Aranyhal Játszóka keretében, illetve felnőtteknek szóló beszélgetéseket és előadásokat Ötórai Tea elnevezéssel. A gyerekeknek szóló következő foglalkozás december 12-én 10 és 11 óra között lesz a Kápolna utcai régi bölcsőde épületében, a felnőtteknek szóló tájékoztató pedig december 9-én kedden a kulturális központ kistermében, ahol a Waldorf-pedagógiáról és a paksi kezdeményezésről is szó lesz.