Az OAH megkapta a szükséges forrásokat

Az új paksi erőmű építésénél biztonsági hatóságként működő Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a kedden elfogadott törvényben megkapta az ehhez szükséges erőforrásokat – mondta Aszódi Attila, az új paksi atomerőmű építésének kormánybiztosa kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában. A törvény a sugár-egészségügyi feladatokat is ide helyezte át az állami egészségügyi hatóságtól – tette hozzá a kormánybiztos.

Kifejtette, a biztonság szempontjából fontos, hogy a nagyobb csapat kellő idővel rendelkezik a biztonság elbírálásához. Így az engedélyezés a hagyományos 6 hónap helyett 12 plusz 3 hónapig tarthat, a dokumentumok teljes megismerésével együtt viszont már 2 év és 3 hónap áll rendelkezésre, írja az MTI. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a 12,5 milliárd eurós építési költség „nem szállhat el”. Arra a kérdésre pedig, hogy ez sok vagy kevés, azt válaszolta, hogy az egységnyi teljesítményre vetítve abban a tartományban van, amennyiből Európában és Észak-Amerikában is megépülnek az erőművek.