Győzelem az Újpest ellen

Az Újpest hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Paks együttesétől a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján, írta meg az MTI. A lila-fehérek ősszel veretlenek voltak hazai pályán, idén azonban második mérkőzésüket is elvesztették saját közönségük előtt. Az Újpest próbálta irányítani a játékot, ennek ellenére rendre a paksi támadók kerültek helyzetbe. A vendégek a félidő derekára kétgólos előnyre tettek szert, de a szünet előtti utolsó pillanatban Bardhi távoli szabadrúgásával a hazaiak nyílttá tették az összecsapást. A fordulást követően egy egészen más Újpestet láthattak a hazai szurkolók: a lila-fehérek szinte végigtámadták a második játékrészt, de a Paksi FC kapusa, Molnár nagyszerűen védett, és ezzel a mérkőzés hősévé vált, tudósított a Magyar Távirati Iroda.