Március 15-re emlékeztünk

A szabadság, a szólásszabadság, a választás szabadsága, melyért milliók küzdöttek és áldoztak évszázadokon át ebben a hazában, egyik legfontosabb értékünk, emelte ki március 15-i ünnepi beszédében Tell Edit alpolgármester a Szent István téren. A hagyományos délelőtti megemlékezésen a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai és a Napsugár kórus adott műsort, az ünnepségen közreműködött a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara. Tell Edit rámutatott, hogy e szabadságot semmi nem helyettesítheti, semmi nem pótolhatja, s nem abból áll, hogy szabadon ünnepelhetünk, fejet hajthatunk a nemzet hősei és a dicső történések előtt, és nem is abból, hogy magyarnak vallhatjuk magunkat, hogy kiállhatunk nemes hagyományaink valós értékeink és érdemeink mellett. A szabadságot nem azzal védjük, nem azzal óvjuk, hogy elfogadjuk, hanem azzal, hogy őrizzük, neveljük és fejlesztjük tetteinkkel, szavainkkal és gondolatainkkal. Kiemelte, hogy a szabadság együtt jár azzal az alkotmányos renddel, mely megszabja jogainkat és kötelezettségeinket, megszabja a választókét és a választottakét. Beszélt arról, hogy a magyar, éljen bárhol e világban, ezen a napon közelebb kerül egymáshoz. – Szép lenne, ha ez holnap, holnapután és azután is így maradna, ha a nemzeti összetartozás az egymás megértésének akarása erősebb lenne bennünk, mint az ellenségeskedésre és a széthúzásra való hajlam – fogalmazott. A Kossuth-szoborcsoport visszaállítására utalva hangsúlyozta, hogy országunk vezetői az első szimbolikus lépéseket megtették közös becsületünk visszaállításáért. – Határozottan várjuk és elvárjuk, hogy a státuszukhoz és beosztásukhoz méltatlan személyeknek a kormánypolitikából és közéletből való kiszorítása is elkezdődjön, megtörténjen. A mi nemzedékünk ezzel is tartozik a 167 évvel ezelőtti események hőseinek és saját önbecsülésének is – zárta beszédét.

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Az ünneplőket délután a Csengey Dénes Kulturális Központba várták, ahol Bana János tanácsnok, a képviselő-testület tagja mondott beszédet. Kiemelte, hogy olyan, a magyar történelemben meghatározó eseményre emlékezünk, amely a bátorságról, a hazaszeretetről és a jövőbe vetett hitről szólt és szól ma is. Kitért arra, hogy a szabadságharc csatái elkerülték településünket, de ez nem jelenti azt, hogy lakói nem tettek meg mindent a harcok segítése érdekében. A kötelezően előírt honvédelmi adót befizették, s az előírt újonclétszámnál többen, 98 helyett 207-en szolgáltak a harcokban. Kiemelte, hogy elődeink kijelöltek számunkra egy utat, mely világosan megmutatja, hogy milyen értékek mellett kell kiállnunk, és melyik az az út, melyet minden demokráciában és szabadságban hívő embernek követnie kell. Mindannyiunk felelőssége, hogy ’48 szellemi örökségét továbbvigyük és átadjuk a jövő nemzedékének. Az esten átadták a Tisztes Polgár elismerést, amelyet Karszt Jánosné és Valentiny Zoltánné vehetett át, majd a Szaggató zenekar adott koncertet Dalba öntött forradalom címmel, a Paksi Szarkaláb Néptáncegyesület közreműködésével. A napot állófogadással zárták, amelyet megelőzően Bagdy László tanácsnok a képviselő-testület tagja mondott pohárköszöntőt.