Aláírták a testvérvárosi szerződést Novovoronyezsben

Kerekasztal-beszélgetésen kaptak válaszokat városunk vezetői Novovoronyezsben azokra a városfejlesztési kérdésekre, amelyek Paksot is érintik majd bővítés kapcsán. A hivatalos látogatáson aláírták a Paks és Novovoronyezs közötti testvérvárosi szerződést.

Egész napos hivatalos látogatás keretében írta alá Paks a testvérvárosi szerződést új orosz partnerével. Kitüntető érdeklődés mellett zajlott a program, melyen a szerződő partnerek, valamint a novovoronyezsi atomerőmű vezérkara és szakminisztériumi vezetők mellett részt vettek a nukleáris létesítmény környezetében működő társadalmi társulások képviselői, a Paks II. főberuházó cég irányítói, és a küldöttséget köszöntötte Oroszország magyar nagykövete is. Közös városnézést követően a népes csoport megtekintette a Novovoronyezsben épülő új atomerőművi blokkokat, valamint a beruházás kapcsán készülő létesítményeket, így az új sportcsarnokot is. Megkoszorúzták a városban felállított orosz hősi emlékművet, majd elhelyezték az emlékezés virágait a Don-kanyarnál elesett magyar katonák sírjánál. A szerződéskötést megelőzően szakmai fórumot szerveztek a vendéglátók.

Fotó: Barnabás István
Fotó: Barnabás István

Egyoldalnyi, az atomerőmű és a város kapcsolatával összefüggő, valamint az új blokkok építésével kapcsolatos kérdéssorral érkezett Novovoronyezsbe a paksi küldöttség, a kérdésekre szakemberek válaszoltak az orosz atomerőmű látogatóközpontjában szervezett kerekasztal-beszélgetésen. Építők, beruházók, tervezők, városfejlesztésben dolgozó szakemberek adtak tájékoztatást minden felmerült témában. Elhangzott például, hogy Novovoronyezsben hétszáz lakást építettek a bővítési munkát előkészítendő, a település mellett pedig ideiglenes konténerváros készült, ahol elhelyezték a mintegy ezerfőnyi építő munkást. A konténerváros terveit Paks rendelkezésére bocsátják, ha szükségünk lesz rá, tudtuk meg Barnabás István alpolgármestertől, aki szerint a novovoronyezsi tapasztalatok már a felkészülésben is sok segítséget jelenthetnek Paks számára. A testvérvárosi szerződés ünnepélyes aláírásával és az azt követő fogadással zárult a hivatalos program, melyen végig jelen volt az orosz állami televízió stábja.

Fotó: Barnabás István
Fotó: Barnabás István

A novovoronyezsi látogatást megelőzően Moszkvában, Vincze Bálint kiállításának megnyitóján járt a Süli János polgármesterből, Barnabás István alpolgármesterből és Bagdy László tanácsnokból álló háromfős küldöttség, Az oroszországi atomerőművek környezetének élővilágát bemutató fotókból álló tárlat a Roszatom szervezésében jutott el az orosz fővárosba, a természetfotós képeit a novovoronyezsi atomerőmű látogatóközpontjában is bemutatták a paksi delegáció látogatásának keretében. A tárlat mindenhol nagy tetszést aratott, mondta el városunk alpolgármestere. Barnabás István arról is tájékoztatott, hogy Voronyezs megye kezdeményezte a kapcsolatfelvételt Tolna megyével, így a tervek szerint a két atomváros után a két megye is aláírja a hivatalos partnerszerződést.