Levelet írtak Lázár Jánosnak a JETA-térség településvezetői

Levélben fordultak a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kedvezményezetti körébe tartozó települések Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz és Baji Csabához, az MVM Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatójához, kérve, hogy adják meg a tulajdonosi hozzájárulást ahhoz, hogy az atomerőmű idén is támogassa az alapítványt. A JETA az elmúlt négy évben kétmilliárd forintot osztott fel szigorú pályázati rendszerben az atomerőmű térségében, segítve annak fejlődését. Ez, mint a kezdeményező Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere mondta, komoly segítséget jelentett számukra, és főként uniós pályázatok önerejét biztosítva, jelentős fejlődést – tizenegymilliárd forintnyit – generált a térségben. A támogatás a településvezetők tudomása szerint szerepel az erőmű 2015-ös üzleti tervébe, de a tulajdonosi jóváhagyás valahol elakadt, ezért döntöttek a kérelem megírása mellett. A levelet Horváth Zsolt tájékoztatása szerint mind a negyvenegy érintett település vezetője aláírta.
– Azt gondolom, hogy egy atomerőműnek, amely az ország gazdaságának zászlóshajója, annak a környezetében, a térség fejlesztésében is zászlóshajónak kell lennie – indokolta lépésüket Horváth Zsolt.