Tolna megye is támogatja a Paks-Kalocsa hidat

A Paks és Kalocsa közötti híd építése is bekerült a Tolna megyei integrált területi programba, amelynek alapján a 2014-2020-as európai uniós támogatások megyei keretét elosztják, adta hírül a Magyar Távirati Iroda még április végén. A jobbikos Bencze János új Duna-híd építésére vonatkozó módosító javaslatát egyhangúlag fogadta el a Tolna megyei közgyűlés.

– Mindenképp nagy fegyvertény a megye és a város számára, hogy a Jobbik által benyújtott javaslat beépült a programba. Magyarország újkori történelmének legjelentősebb beruházásával Paks a régió legnagyobb iparvárosának címet is megkaphatja – fogalmazott Bencze János, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Tolna megyei elnöke paksi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: fontos Paks kelet-nyugati átjárhatósága, amely nemcsak a település, hanem a régió számára is nagy jelentőségű, hiszen a híd megépülésével Bács-Kiskun és Tolna megye között erősödhetnének a gazdasági kapcsolatok és különböző fejlesztések is kapcsolódnának a beruházáshoz. A döntés értelmében Tolna megye támogatja ugyan a híd építését, de projektként nem tudják a megyei operatív programba illeszteni, mert lehet, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból Tolna megyére jutó 27,5 milliárd forint kevés lenne a beruházásra. Az építkezéshez a kormányzattól várnak forrást.

– Szakértők szerint 2020-ig megépülhet a Duna-híd. Jelen pillanatban a kormányzat térfelén pattog a labda. A mindenkori magyar kormány fogja eldönteni, hogy az erőmű-beruházásból szán-e a Paksot és Kalocsát összekötő hídra, de úgy érezzük, elég nagy a nyomás ahhoz, hogy valóban megépüljön – összegzett Bencze János.