Bencze János: a hídépítés csak úthálózat-fejlesztéssel teljes értékű

A Paks-Kalocsa közötti Duna-híd építése mellett a Jobbik a kezdetektől fogva nyíltan kampányolt, ennek egyik eredménye az is, hogy Bencze János megyei Jobbik-elnök módosító javaslata alapján bekerült a híd építése a Tolna megyei integrált területi programba, hangzott el a párt képviselőinek paksi sajtótájékoztatóján. Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, a párt már februárban letette voksát a híd építése mellett, a kormány pedig hónapokkal később, a Paks II-es beruházás kapcsán szervezett lakossági fórumok nyomán jutott ugyanerre a következtetésre. Kepli Lajos a hídépítés jelentőségére hívta fel a figyelmet, amely erősítené a két megye, Tolna és Bács-Kiskun gazdasági kapcsolatait.

Bencze János megyei Jobbik-elnök szerint a hídépítés mit sem ér a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztés nélkül. Mint elmondta, Paksnak jelenleg csupán észak-déli összeköttetése van, az erőműberuházás nyomán azonban a kelet-nyugati vérkeringésbe is be kellene kapcsolódnia. A megoldást egy, a 61-es utat Pakssal összekötő teljesen új út megépítése jelentené, mivel a gyapai út egyrészt minősége, másrészt a települések terhelése miatt is alkalmatlan nagy teherforgalom lebonyolítására. Ez a híd megépítése mellett szintén húsz éve kallódó terv. Bencze János szerint a legfontosabb, hogy az erőmű- és hídépítés beruházásai átgondoltan történjenek, mert a Dunaújvárosnál és Szekszárdnál létesült Duna-hidak megfelelő úthálózat hiányában nem hoztak valódi élénkülést.