Újdonságokkal nyit a strand június 1-jén

Megújult az úszómedence melletti kabinsor és aquafitnesz-programokat is kínálnak majd az ürgemezei fürdő látogatóinak június elsejétől. A létesítmény üzemeltetője a szokásos karbantartási munkák mellett idén is biztosított forrást a fürdőzők komfortérzetét javító beruházásokra. – Látványos változás a nagymedence melletti központi öltözők teljes felújítása, kicserélték a nyílászárókat az úszómesteri öltözőn, megújult az elsősegély-helyiség és a vegyszertároló. Nem látványos, de költséges és fontos rekonstrukció, hogy a nagymedence és a pancsolómedence kiegyenlítő­tartálya is korszerűsödött az idei szezonra, tájékoztatott dr. Hanol János, a Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs osztályvezetője. Tolna megyében a legolcsóbb jegyárakat továbbra is itt találhatják meg a vendégek, hiszen a tavalyi árakhoz képest csak jelképes, 30 forintos emelésről született döntés. Így idén a tanulójegy 650 Ft, a felnőtt napijegy 850 Ft lesz. Ebben a szezonban is biztosított lesz a lehetőség úszójegy és bérlet váltására, ez utóbbiból a tíz alkalomra szóló felnőtt- 7000 forintért, míg a nyugdíjas- és a diákbérlet 4800 forintért vásárolható meg. Újdonság 2015-ben, hogy a homokos sportpályákon zajló már hagyományos standprogramok mellett a Cél Fitnesz Mozgásstúdió kezdeményezésére alkalmanként többek közt aquafitnesz is várja majd a vendégeket. A strand nyitva tartása nem változott: június 1. és augusztus 31. között reggel 6-8 óra között az úszókat, 9 órától 20 óráig pedig a nagyközönséget fogadják mindennap. Egy-egy forró nyári napon akár 1500 fürdőző is megfordul az ürgemezei strandon.