Jó gyakorlatokat cserélnek

Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában tartja kétnapos szakmai konferenciáját a nukleáris létesítmények környezetében lévő településeket tömörítő európai testület, a GMF. Az atomenergia jövőjével és a lakossági tájékoztatással foglalkozó konferenciára többek között Svédországból, Spanyolországból, Hollandiából és Szlovéniából is érkeztek résztvevők, akiket Roland Palmqvist köszöntött. A GMF elnöke elmondta, az európai testület megalakulása óta azt tartja legfontosabb célkitűzésének, hogy tagjai megosszák egymással a jó gyakorlatokat. Ebben egyébként Magyarország élen jár a testületben, mivel példaértékű, hogy hazánkban a nukleáris létesítmények üzemeltetői és a települések között szerződéses viszony van. A nemzetközi szervezet vezetésének magyar tagja is van Dohóczki Csaba személyében, akit 2013-ban választottak ismét alelnökké.

A konferencia megnyitóján Süli János polgármester is köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, Magyarország 30 éve fejezte be az utolsó blokk építését, azóta a műszaki és technológiai környezet, a kivitelezés és a szerződéses gyakorlatok is változtak, van mit tanulni és van mire felkészülni. Paks és az atomerőmű környezetében lévő települések támogatják a bővítést, és keresik azokat a civil együttműködési formákat, amellyel megfelelhetnek az előttük álló kihívásoknak és amely megkönnyíti a kormánnyal és a beruházóval való kapcsolattartást. Reméli, hogy ez a konferencia, amelynek ezúttal Paks ad otthont, szintén szolgál jó példákkal.

A konferencia résztvevői az itt töltött két nap alatt ellátogatnak az atomerőműbe, a radioaktívhulladék-tárolóba Bátaapátiba és a szálkai gyerektáborba is.