Közmeghallgatás lesz az új üzemeltetési ciklus bevezetéséről

Közmeghallgatást tart az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) „A 15 hónapos üzemeltetési ciklus engedélyezési eljárása a paksi atomerőmű 1-4. blokkjain” tárgyú eljáráshoz kapcsolódóan. A helyszín a paksi polgármesteri hivatal nagyterme lesz, az időpont június 23. 16 óra.

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. még 2013 elején tájékoztatta az OAH-t arról, hogy az atomerőmű blokkjait a jelenlegi 12 hónapos üzemeltetési ciklus helyett a jövőben 15 hónapos ciklussal tervezi üzemeltetni. A módosítás igen sokrétű hatása miatt az OAH és az erőmű szakemberei 2013-ban és 2014-ben több alkalommal konzultáltak e kérdésekről. Az engedélyezési eljárást az MVM PA Zrt. 2014. november 27-én benyújtott kérelemben kezdeményezte. A hatósági eljárás részeként szervezett közmeghallgatás célja, hogy az érintettek, illetve az érdeklődők feltehessék kérdéseiket és kifejthessék álláspontjukat. Az OAH a közmeghallgatáson felmerült szempontokat is értékeli az eljárás lezárásaként meghozandó határozatában.

Az atomerőmű üzemelése során a villamosenergia-termelés alapjául szolgáló, a reaktorban levő nukleáris hasadóanyag mennyisége fokozatosan csökken, ezért időszakosan a reaktorban levő üzemanyagot cserélni kell. A csere azt jelenti, hogy a reaktor leállítása után a benne lévő, legrégebb óta használt üzemanyag-kazettákat kiveszik, helyükbe frisseket tesznek. Az üzemanyagcserével együtt elvégzik a berendezések karbantartását, javítását. Az erőmű blokkjai jelenleg 12 hónapos üzemeltetési ciklussal működnek, azaz 11 hónapos üzemelés után állítják le a reaktort, hogy elvégezzék az üzemanyagcserét, a karbantartást. Ez a munka körülbelül egy hónapig tart. Minden negyedik ciklusban az üzemelési időszak tíz hónapig tart és az üzemanyagcserére, karbantartásra két hónapot fordítanak, fogalmaz az OAH összefoglalója.

A tervezett 15 hónapos üzemeltetési ciklus esetén az első három ciklusban 14-14 hónapot üzemelnek a blokkok, az üzemanyagcserére és a karbantartásra 1-1 hónapot fordítanak. A 4. ciklusban az üzemeltetés 13 hónap időtartamú. Így a jelenlegi öt főjavítás helyett csak négy lesz öt év alatt. A megnövelt üzemeltetési ciklushoz azonban új, nagyobb dúsítású üzemanyagot tartalmazó kazetták alkalmazása szükséges. A hosszabb üzemeltetési ciklus bevezetésével módosul többek között a berendezések, szerkezetek, készülékek ellenőrzési, vizsgálati és karbantartási ciklusideje. Az atomerőmű blokkjainak biztonságát igazoló – 12 hónapos üzemeltetési ciklus feltételezésével készült – elemzések felülvizsgálatát is szükségessé teszi a változtatás.

A hosszabb üzemeltetési ciklus előnyei miatt a nukleáris ipar vezető országai közül az USA-ban és Franciaországban általános tendenciaként bontakozott ki a hosszabb ciklusok alkalmazása, míg például Japánban napjainkig, Oroszországban pedig 2010-ig maradt a 12 hónapos ciklus. Oroszország 2008-ban kezdte meg azokat a munkálatokat, melyek a VVER-1000 típusú blokkok üzemeltetési ciklusának növelését célozták 12 hónapról 18 hónapra.

A legközelebbi példa a ciklusnövelésre a Pakstól mindössze 300 km-re található szlovéniai Krsko atomerőmű, amely 1983-ban kezdte meg működését 12 hónapos ciklusokkal, majd 2004-ben — üzemanyag-módosítással párhuzamosan — 18 hónapos üzemciklusokra váltott.

A cseh Dukovanyban vizsgálták az üzemeltetési ciklus növelésének kérdését, és arra jutottak, hogy nem gazdaságos a 18 hónapos ciklus bevezetése, mert az itt üzemelő hat reaktor esetén nem lehet úgy elosztani az üzemanyagcsere és az azzal együtt végzendő karbantartási időszakokat, amivel ki lehet elégíteni a fogyasztási igényeket. A finn Loviisában sem lehetett a 18 hónapos ciklusra áttérni, mert ahhoz túl nagy a téli energiafogyasztás, áll az OAH összefoglalójában.