Nem a parlagfű az egyedüli ellenség

A tengernél – azt mondják – nem lehetne allergiás az ember. Velem ilyen is történt már. Dr. Szilágyi Éva tüdőgyógyász szerint ennek az a magyarázata, hogy nyáron nem csupán az ördögnek kikiáltott parlagfű okoz gondot, hanem az egyéb virágzó gyomok, a legáltalánosabb ellenség pedig a házi poratka. Ez nem kímél sem gyereket, sem felnőttet, és megszabadulni tőle szinte lehetetlen. Néhány praktika azért van ellene: gyakran kell mosni a függönyöket és az ágyneműket, a plüssjátékokat időnként le kell fagyasztani, ha nincs más megoldás, ki kell szelektálni őket, mondja a szakember. Ami miatt a házi poratka kifejezetten káros, hogy felszínre hozza az egyéb allergiás tüneteket, fokozza az érzékenységet. Ilyenkor támadhat alattomosabban a parlagfű és a kora tavasztól késő őszig megjelenő füvek.

A nyírfavirágzás már lecsengőben van, de a parlagfű szezonja csak most kezdődik. Az önkormányzat hirdetményben hívja fel a figyelmet a parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos feladatok elvégzésére, ugyanis az agresszíven terjedő gyom ellen már most szükségszerű a védekezés. Mivel a parlagfű legintenzívebb növekedési időszaka a július, és a virágpor legnagyobb tömegben ekkor, valamint augusztusban szóródik, ezt megelőzendő legkésőbb június 30-ig el kell végezni az irtást. Ez a földhasználó, az ingatlanhasználó és a termelő feladata saját területén. Ennek hiányában a kényszerkaszálás teljes költségét a föld használója, tulajdonosa fizeti, és a büntetés is több tízezer forintos, súlyos esetben akár milliós tétel lehet. Schmidtné Fekete Renáta műszaki hatósági ügyintéző elmondta, belterületen az önkormányzat, külterületen a földhivatal ellenőriz, de minden évben egyre jobb a helyzet, egyre kevesebb a problémás eset, Pakson alapvetően rendezettek a porták. Parlagfűvel és más gyommal kapcsolatban évente 30-40 bejelentés érkezik, az esetek nagyjából felében történik intézkedés. A hatósági ügyintéző elmondta, a parlagfű ellen a teljes szezonban kötelező a védekezés, ennek legegyszerűbb módja a havonkénti két-három kaszálás. Jogszabály is előírja, hogy minden földhasználónak kötelessége megelőzni a parlagfű virágbimbós állapotának kialakulását, ami egyrészt az allergiások védelmét célozza, hogy pollen ne jusson a levegőbe, másrészt azt, hogy ne tudjon termést, illetve magot érlelni a növény, és ne szaporodhasson tovább. A parlagfű ugyanis úgynevezett özönnövény, Amerikából került be Európába és az 1920-as években Magyarországra, azóta is nagyon gyorsan terjed.

Az allergiaszezonban azonban nemcsak ez a növény kínozza az arra érzékenyeket. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) a honlapján rendszeresen frissíti az egyes allergén növények – mogyoró, éger, ciprus- és tiszafafélék, kőris, nyárfa, gomba, szilfa, fűzfa – pollenszórására vonatkozó mérési eredményeket, s egy térképen öt színnel jelöli az egyes településeket a különböző allergének intenzitása alapján. A fehér szín azt jelenti, hogy az adott növény pollenje nincs jelen az úgynevezett pollencsapdában. A pollenszemek alacsony intenzitását sötétzölddel, a közepes intenzitást világoszölddel jelölik. A magas intenzitást narancssárga, a nagyon magas intenzitást piros színnel jelzi az OKI. Az intézet legfrissebb adatai szerint Paks és Szekszárd környékén a gomba- és a csalánfélék intenzitása piros, azaz nagyon magas, emellett a pázsitfűfélék okozhatnak gondot.