Kosárlabda: Schmidt Béla veszi át a marsallbotot

Szóbeli megegyezés született: Schmidt Béla irányítja a következő szezontól az Atomerőmű NB I-es kosárlabdacsapatát, írta meg a klub honlapja. Az ase.hu szerint magyar és külföldi játékosokkal egyaránt tárgyal a szakvezetés, a nemzetközi szereplés viszont idén gazdasági okokból kimarad.

A Tóth János szakosztályelnökkel készített beszélgetésből kiderül: a csapattal korábban bajnoki bronzérmet nyerő, a klubot játékosként, utánpótlásedzőként, másodedzőként és – beugró – vezetőedzőként hosszú évek óta hűségesen szolgáló Schmidt Béla kezébe adja a marsallbotot. A másodedzői posztra is megvan már a jelölt, ám ott még folynak a tárgyalások.

Körtélyesi Gergely, Baki Gergely és Luka Markovic személyében három játékos is elhagyta a csapatot a nyáron. Jelenleg négy játékosnak van szerződése, a frissen újraigazolt Szabó Zsolt mellett Eilingsfeld János, Kovács Ákos és Tóth Ádám rendelkezik élő kontraktussal a következő szezonra. Jelenleg Medve Mátéval és Illés Mátéval folytat a tárgyalásokat Tóth János szakosztályelnök, az álláspontok szerencsére közel vannak, a klub és játékosok részéről egyaránt megvan a szándék a folytatásra. A keret két fiatal, saját nevelésű játékossal egészül ki a szezonra, írta meg a klub honlapja.

Ami a légiósokat illeti, az ASE szeretné az állandóságot képviselni ezen a téren is, mivel a tavalyi játékosok közül Henry Dugat, Jarrod Jones és Ryan Evans is mutatott olyan értékeket, ami indokolttá tenné a maradását. – Közülük Henry Dugatnak tettünk ajánlatot, Jarrod Jones azonban nívósabb bajnokságba szeretne igazolni, olyan szerződésért, amellyel nem tudunk versenyezni. Ami Ryan Evanst illeti, vele is elégedett volt a vezetés, ám egyelőre mindkét fél kivár, megvizsgálva a további lehetőségeket. A klub négy légióssal tervez a 2015/16-os szezonra, az új játékosok kiválasztása azonban csak azt követően fog megkezdődni, hogy befejeződtek a tárgyalások azokkal, akikkel hosszabbítani szeretne a klub – fogalmazott Tóth János az ase.hu oldalon. A szakosztályelnök azt is elmondta, hogy a kosárlabdacsapat idén gazdasági okokból nem méretteti meg magát nemzetközi színtéren.