A vers és a hit is közös bennük

Könyvét kezébe véve, belelapozva mesél az írásokról és születésük körülményeiről Horányi György. Azt mondja, mióta megírta az Egyperces groteszkeket, azóta az élet már sokkal vadabb dolgokat produkált. A Csak mesélek című fejezetben’56-ot idézi fel. Az egyik fejezetben szereplő gyermekversek csak látszólag lógnak ki a sorból, Horányi György számára ugyanis a család mindent felülmúlóan fontos. Feleségéhez, Annához fűződő érzelmeiről két írásában is vall. A beszélgetésünk apropóját adó új könyvében versek, mesék, kisprózák sorakoznak, a szerző a Hazafelé címet adta neki. A kötet – mint Pájer Ildikó ajánlásában írja – irodalmi önéletrajz, sokszínű és hangulatú, számos üzenetet hordozó, leplezetlen önvallomás. – Azt a lírát szeretem, amelyet beleng az élet. György verseinek egyik legfőbb erénye a költészet hagyományos eszköztárának tudatos vállalása. Képeinek forrása a való élet. Kerüli a körülményest, a kitaláltat – ezt Gálosi János írja Horányi György műveiről. A nyugalmazott pedagógus irodalomtanára volt a szerzőnek, aki fiatal szakmunkásként esti iskolába járt a gimnáziumba és sokkal inkább ápoltak baráti, kollegiális viszonyt, mint tanár-diák kapcsolatot. Horányi György már gyerekkorában szoros kapcsolatba került az irodalommal, csak rövid kitérőt jelentett az, hogy Kiskőrösön szakmunkásképzőbe járt, később, már munka mellett több diplomát is szerzett. Hivatásává vált a kultúra, a népművelés. És állandó jellemzőjévé a kritikus szemlélet. Ha valami elvei ellen való volt, amiatt szót emelt vagy továbbállt, amikor mások kocsmába, ő templomba járt. Falta a könyveket, 13 évesen Shakespeare-t olvasott. Érdekelte, másképp látta a történelmet. Belekóstolt a politikába, de onnan is hamar továbbállt. A család mellett állandó kísérője a hit. Ahogy most megjelent könyvét ajánlva írja: „Már vénülő kezekkel” írja verseit, formázza történeteit, meséli meséit…De – mint folytatja – mindennél fontosabb, hogy Jézus Krisztusban hívő keresztény, s ő ad választ minden kérdésére.

Új kötettel jelentkezett Oláh Zoltán. A gyűjteménynek, amiben felerészt új, felerészt már megjelent írások sorakoznak, a Fecskeforgó címet adta a szerző. Az illusztrációk Makó András munkái. A kötetet a Napkút adta ki, ahogyan az előzőt, a Virágom, virágom címűt is 2013-ban. Az első kötet már több mint negyedszázada, 1989-ben-ben született meg Oláh Zoltán tollából, aki kisebb vargabetűket követően tért vissza szűkebb hazájába, Paksra, ahol – akárcsak előtte Szigetszentmiklóson – az újságírás volt a kenyere. Mindmáig kilenc kötetet jegyez a szerző, s a legújabb még teljesen friss, de már újabb kötetek kiadásán dolgozik. Az egyik anyaga nyomdakész, a másiké is összeállt. Az – mint elmondta – az istenes verseit gyűjti majd csokorba. A hit számára fontos, mi több: alapvetés, a tehetséget a rímfaragáshoz Istennek tulajdonítja. A versek áldott állapotban születnek, ha Isten megengedi – sőt inkább ösztökéli arra, hogy amit rábízott, azt végezze el, fejtegeti. Az új kötetről azt mondja, Borostyán, pontosabban Bor-ostyán lesz a címe. A címbeli szójáték természetesen nem önmagáért való, a gyónásra utal, mégpedig azért, mert ezen versek mindegyike valójában gyónás. Következő feladata, hogy erre összegyűjtse, saját szavaival összekoldulja a pénzt. Amíg az írás áldás, addig a többi munka roppant nagy teher, még szerencse, hogy, ha nehezen is, de akadnak olyan támogatók, akik rendre segítségére vannak. Így volt ez a Fecskeforgó esetében is, amit, mint tematizált könyvet mutat be. Az első fejezetet édesanyjának, a másodikat gyerekeinek, Rékának és Annának ajánlja, hiszen ők ihlették. Meg az unokája, akiről nem titkolt büszkeséggel beszél. Benjamin Berzsián tavaly szeptember 26-án született. A második keresztnevet Lázár Ervinre emlékezve nagyapja választotta. Nemcsak ő, Illyés Gyula is személyes ismerőse volt. Egy róla szóló kedves emlék felidézésével bocsát utamra, miközben a nekem szánt előre dedikált kötetet is átadja. Közben szó szerint idézi az előző verseskönyvbe nekem írt ajánlást. Persze most is személyre szabott a kívánság: „A földi létben röVIDA TÜNDÉ-rség, de kívánom, hogy a tiéd legyen örök.”